bankolda, amit egyszer már töröltek

Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

Te hol tartasz?

 

-Lakáshitelt vettem fel kedvező feltételekkel, aztán most meg kiderül, hogy banki trükk az egész, mindenem rá fog meni, ha egyáltalán ki bírjuk fizetni.

 

-Á, úgysem lehet csinálni semmit, szerződésünket aláírtuk, kötelező nyilatkozatokat aláírtuk.

 

-Valami ügyvédek szervezkednek, ez biztosan valamilyen lehúzós dolog lesz, a neten is olvastam róla.

 

-Valamilyen csoportocskák mindenféle törvényekre hivatkoznak, -ez politikai trükk biztosan -meg mondják, ez az egész átvágás, de az nem lehet. Ha forintban veszem fel, akkor annak a kamatai sokkal magasabbak lettek volna. Meg, hogy a törlesztési biztosításomat is kifzettették öt évre előre, hát persze, úgy volt, különben nem kaptuk volna meg a kölcsönt, az ügyintéző is mondta.

 

-a szerződések perelhetők, tényleg??? Persze csak egyenként. Á, mégse, nincs nekem erre pénzem, meg bizonytalan is, mi lesz belőle, meg ha perelek, a bank majd megharagszik. Inkább kifizetek egyhavi törlesztőt ebből a pénzből.

 

-Már az egyhavi részletre sem telik, sajna, lehet, mégis nekik van igazuk, ügyvéd után nézek.

 

-Alapítsunk érdekvédelmi köröket vagy valamit, a lényeg, hogy találkozzunk, szánjuk rá személyesen is az időnket! Á, ez hülyeség, mi közünk van egymáshoz? Meg még majd meglát valaki.

 

-Az ilyesmi találkozásokra sem idő, sem energiám, ki tudja, kikel kell majd ott beszélgetnem, ilyen fölösleges találkozásokra nem szánom a drága időmet. Élvezem, ahogy a billentyű mellől írjuk

egymásnak az okosságokat, gondolatokat cserélni, ezt nagyon szeretek.

 

-De végülis, mégis találkoznunk kellene és valamilyen szövetséget létrehozni, Az is jó, ha legalább meg tudjuk hallgatni egymást, hátha a másik tud valami kézzelfogható segítséggel szolgálni-akár saját sztorijával kapcsolatban is.

 

-Ügyvédet most már biztosan keresek, mások történetei erre biztattak.

 

-Belátom, a szerződéskötés szempontjából  egyenlő vagyok a bankkal. Bírósághoz fordulok az engem ért erkölcsi és anyagi természetű sérelmeim miatt.

-Sorstársaimmal közösen felkészülünk arra, ha a magyar bíróságok nem adnak nekünk igazat, az Európai Bírósághoz fordulunk.




Weblap látogatottság számláló:

Mai: 8
Tegnapi: 3
Heti: 13
Havi: 163
Össz.: 29 378

Látogatottság növelés
Oldal: Te hol tartasz?
bankolda, amit egyszer már töröltek - © 2008 - 2024 - bankolda.hupont.hu

A HuPont.hu honlap ingyen regisztrálható, és sosem kell érte fizetni: Honlap Ingyen.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »